Amikor Olga aznap este belépett a lakásba, a levegőben valami feszültség vibrált. A konyhában vacsoraillat terjengett, de az asztalon három tányér hevert – nem kettő.
Sveta ott ült Denisszel, mintha mindig is ott lett volna. Rózsaszín bor a pohárban, kacajok, apró érintések, mintha a világon semmi gondjuk sem lenne.
Olga letette a táskáját, lehúzta a kabátját, és egy szót sem szólt. A mosolyát viszont nem veszítette el. A tanácsadó hangja még mindig a fülében csengett:
„Rendszeres átutalások… ugyanarra a számlára, a Tamara P. névre.”
Tamara. Ryan anyja. Aki a fia segítségével mindig úgy tett, mintha a világ az ő adósságát törlesztené.
De a legrosszabb az volt, hogy a pénz az ő közös megtakarítási számlájukról ment el. A számláról, amit Olga nyitott, amit ő kezelt, és amit csak ők ketten használhattak.
1. A gyanú csöndje
— Későn jöttél — szólalt meg Sveta könnyedén. — Már azt hittük, nem érsz haza.
„Mi?” — szúrt bele Olga fejébe a szó. Mi.
— Dolgoztam — mondta nyugodtan, és leült. — De látom, jó hangulatban vagytok.
Denis lesütötte a szemét. Sveta elmosolyodott, és borral kínálta.
— Ne legyél féltékeny, Olga. Csak nosztalgiázunk.
— Nem vagyok féltékeny — válaszolta. — Csak kíváncsi: ki fizette az ételt?
Sveta halkan felnevetett.
— Denis, te meg mondd meg neki, hogy nem vagyok ingyenélő.
Olga ráemelte a tekintetét. Lassan, kimérten, mint aki minden mozdulatát mérlegeli, előhúzta a telefonját. Egy pillanat alatt megnyitotta a banki alkalmazást. A képernyő hideg fénye megvilágította az arcát.
— Ez a vacsora… tizenkétezer forint? — kérdezte. — Pont annyi, mint az utolsó átutalás. Tamara P. számlájára.
A csend olyan mélyre zuhant, hogy hallani lehetett Sveta gyorsuló lélegzetét.
Denis szólni akart, de Olga felemelte a kezét.
— Ne. Most hallgass.
2. Az igazság szétszálazása
Másnap reggel Denis próbált közeledni.
— Olja, ez nem az, aminek gondolod.
— Tényleg? Mert szerintem pontosan az — mondta, miközben a táskájába pakolta a laptopját.
— Anyámnak segítettem. Tudod, milyen a helyzete.
— Az anyádnak? — nézett rá élesen. — Vagy Svetának?
Denis megdermedt. Olga ekkor már mindent tudott. Az este, miután mindenki elaludt, átnézte a tranzakciókat. Nemcsak Tamara kapott pénzt, hanem Sveta is. Mindkettőjüknek külön-külön, ugyanarról a számláról. Rendszeresen.
— Tudod, mitől lett igazán érdekes a dolog? — folytatta Olga. — Az, hogy egyik átutalás sem szerepel a közös kimutatásban. Valaki gondosan elrejtette őket.
— Ez… félreértés.
— Persze — biccentett. — Minden hűtlenség az.
— Olja, könyörgöm, ez nem hűtlenség!
— Hanem mi? Pénzügyi árulás? Családi “segítség”?
Denis elfordult. Nem tudott válaszolni.
3. A csapda kinyílik
A hét végére Olga döntött.
Először elment a bankba, és lefagyasztotta a számlát. Minden forintot áthelyezett egy új, csak az ő nevére nyitott számlára.
Aztán elment egy ügyvédhez.
— Pani Olga — mondta a fiatal ügyvédnő, átnézve a dokumentumokat —, ez a pénz hivatalosan az ön tulajdona. A számla kizárólag az ön nevén van. Ha a férje vagy annak hozzátartozói hozzányúltak, az bűncselekmény.
Olga megköszönte, és hazament.
A kulcs csikordulása után már tudta, hogy mindent előkészített.
4. A leleplezés
Vacsoránál újra hárman ültek az asztalnál.
Sveta nevetgélt, Denis próbált normálisnak látszani, de Olga érezte: valami a felszín alatt feszül.
Előhúzta a telefonját, és egyetlen mozdulattal kivetítette a képernyőt a tévére.
A képernyőn megjelentek a banki kivonatok, dátumok, összegek, nevek.
— Tizenöt ezer, húsz ezer, tíz ezer… látjátok, milyen következetes? — mondta hidegen. — És itt, nézzétek: “Tamara P.”, “Svetlana J.”.
Denis arca elfehéredett. Sveta hirtelen elhallgatott.
— Olga, ez nem így…
— De, pontosan így — vágta rá. — És tudod, mi a legjobb? Hogy mindez mostantól a rendőrség dolga.
— Rendőrség?! — sikoltott Sveta. — Olga, te megőrültél?!
— Nem, csak megtanultam számolni. És a nullák most az én oldalamon állnak.
Denis felugrott.
— Ne csináld ezt, kérlek! A családomról van szó!
— Nem, Denis — felelte Olga, felállva. — A családod én voltam. De most már csak egy nő vagyok, aki visszaveszi, amit elloptak tőle.
5. Az utolsó lépés
Két hét telt el.
Svetát kihallgatták, Denis ellen eljárás indult jogosulatlan hozzáférés és pénzátutalás miatt.
Tamara dühös üzeneteket küldött Olgának, amelyekre soha nem érkezett válasz.
Olga elköltözött. Egy kis lakásba a belvárosban, nagy ablakokkal és világos falakkal. Az új autó, amelyre éveken át gyűjtöttek, végül az ő nevére került — az ügyvéd gondoskodott róla.
Egyik este, miközben teát főzött, üzenet jött Denistől:
„Mindent elvesztettem. De legjobban téged. Sajnálom.”
Olga hosszan nézte a képernyőt. Majd letörölte az üzenetet.
„Nem sajnálsz te semmit” — gondolta. — „Csak most érted meg, mit jelent, ha egy nő nem fél többé.”
6. A meglepő fordulat
Egy hónappal később a posta értesítést hozott: hivatalos levél a banktól.
Felbontotta — és elképedt.
„Tisztelt Pani Olga,
Örömmel értesítjük, hogy cégünk új reklámkampányához az ön grafikai terveit választottuk, amelyek korábbi pályázatán kiemelkedő értékelést kaptak.
Díjazás: 150 000 zloty.”
A sors fintora: ugyanaz a bank volt, ahol Denis titokban pénzt lopott tőle.
Olga csak nevetett.
Az élet néha tökéletesen zárja a köröket — hideg fejjel, pontosan, kamatostul.
Kinyitotta az ablakot, beszívta a friss levegőt, és halkan mondta magának:
— A szabadság mindig többet ér, mint a bosszú.
És ezúttal valóban hitt is benne.