Ahogy az este közeledett, a forróság szorongó módon szorította a várost, mintha az aszfalt lassan megolvadna. Egy régi kóbor kutya barangolt a szupermarket parkolójában. Bundája gubancos volt, egyik füle lecsípve, lábai pedig nehezen mozdultak. Az emberek ügyet sem vetettek rá, inkább siettek az autóikhoz.
Éppen indulni kívánt, amikor hirtelen egy halk, szinte észlelhetetlen nyögésre lett figyelmes.
A hang a sötétkék terepjáróból szűrődött. Az autó belsejében egy kisgyermek ült, becsatolt övekkel. Az arca elvörösödött, ajkai pedig sápadtak voltak. A kislány nehezen vette a levegőt, mintha a levegő magától is égető tűzzé vált volna.
A kutya először morogni kezdett, majd nekiugrott az üvegnek, újra és újra próbálkozva. Mancsának vére csöpögött, szájában a forró üveg csúszkált. A harmadik ütközésnél az üveg megrepedt. A csengés után csend következett, míg az autó riasztója hangosan felébredt.
Az emberek összegyűltek. Az első, aki segített, egy lány volt a közeli boltból. Kinyitotta az ajtót, kihúzta a gyermeket, és hallhatóan kiáltotta:
— Hívjátok a mentőt!
Rózsa, a kislány, újra levegőhöz jutott. A kutya, tele apró üvegdarabokkal, fokozatosan hátrált, végül eltűnt a sarok mögött.
Másnap a híradók ezt mondták: „Rózsa Andersont egy ismeretlen kutya mentette meg.” Az orvosok szerint, ha még tíz percet vártak volna, a gyermeket már nem lehetett volna megmenteni.
Néhány nap elteltével a család kisfiúja, Sam, észrevette a kutyát a kapuban. Fejét lehajtva ült, mintha a sorsát várná.
— Hé, haver — suttogta a fiú — ne félj.
A kutya óvatosan közelített. Ekkor kapta meg a nevét: Buddy.
Azóta a kutya az Anderson családban élt. Rózsa ágyánál aludt, figyelt arra, hogy Sam ne maradjon éhes reggel, és ne felejtse el a hátizsákját. Ha a lány köhögött, azonnal felkelt. Ha Sam aggódott, mellé feküdt, és a fiú megnyugodott.
Egyszer Sam felfedezett egy régi újságkivágást:
„Eltűnt a szolgálati kutya, Shadow. Képzett segítőkutyát keresnek egészségügyi problémákkal élők számára.”
A fotó pontosan úgy nézett ki, ahogy emlékezett. Ugyanaz a fül. Ugyanaz a kifejezés.
Sam sokáig nem osztotta meg ezt a felfedezést a szüleivel. De amikor Buddy ismét megmentette őt – kihúzta a biciklije alól –, rájött, hogy elérkezett az idő.
A szülők felhívták a hirdetésben szereplő telefonszámot.
Másnap egy nő érkezett hozzájuk, fehér köpenyben, sápadtan és izgatottan. Amikor meglátta a kutyát, térdre rogyott:
— Shadow… te életben vagy…
A kutya csóválta a farkát, halkan nyüszögött. Kettejük között vihar dúlt – veszteség, magány, keresés.
A nő elmondta, hogy a kutya a férje, egy veterán harcostársa volt. Halála után ő elmenekült, és eltűnt a viharban.
— Azt hittem, hogy elment meghalni. De ő… megtalálta azokat, akiknek szüksége volt rá.
Hárman hosszú ideig ültek: ő, Buddy és a kis Rózsa, aki a kutya mancsát fogta.
Margaret Caldwell ezt mondta:
— Maradjon veletek. Ő már választotta meg a családját.
Majd hozzátette, miközben az öreg zöld nyakörvet felcsatolta:
— De ne felejtsd el a nevemet. Ő egyszerre Buddy és Shadow. Két élet lakozik benne.
Most éjszakánként bejárja a szobákat, halkan lépkedve a szőnyegen. Sam néha suttog a sötétbe:
— Te vagy a mi őrzőnk. És itthon vagy.
Összegzés: Buddy, a kutya és Rózsa, a kislány története erőt ad, és az összetartozás varázsát hozza elénk. Az állatok hűsége és szeretete megerősíti, hogy a barátság képes legyőzni a nehézségeket.