Márta csendesen ült a kocsiban, kezében szorítva a csokrot. A budapesti fények lassan elsiklottak mellettük, miközben ő előre meredt, gondolatai a közelgő estére koncentráltak.
– Biztos benne, hogy nem gondolta meg magát? – kérdezte Dániel, amikor közeledtek a budakeszi dombokhoz.
– Én nem szoktam visszalépni – válaszolta Márta nyugodtan. – Ha valamibe belevágok, végigcsinálom.
A határozottsága meglepte Dánielt. Nem a megszokott bizonytalanságot látta benne, hanem csendes erőt, olyan bátorságot, amely ritka. Mintha Márta már rég elfogadta volna a sorsát, és most semmi sem tudta volna megingatni.
A villa előtt már várták őket. A kovácsoltvas kapu lassan kitárult, a kocsiszolgák elegánsan álltak sorban. Dániel kiszállt, Márta pedig finoman nyújtotta felé a kezét – látta, hogy az ujja kissé remeg.
Bent a villa ragyogott a fényektől, kristályoktól és nevetéstől. A zongorista halk dallamokat játszott, a vendégek elegáns öltözékben, gyémántokkal és tökéletes mosollyal foglaltak helyet.
Amikor Márta belépett, minden beszélgetés elhalt. A halvány bézs ruhája egyszerű volt, de tökéletesen illett hozzá, a haja szabadon omlott, a tekintete tiszta és magabiztos.
– Dániel, végre itt vagy! – szólalt meg Larisza Arkagyevna, Dániel anyja. – És ő… ki lenne?
– Anyu, ismerd meg Mártát – mondta Dániel nyugodtan. – A feleségem.
Csend borult a terembe. Egy nagynéni elfojtott egy tétova nevetést, Dániel nővére, Nóra, pedig elkerekedett szemmel nézett a párosra.
– A… feleséged? – kérdezte Larisza, hangja megremegett.
– Igen. Nem akartuk nagy dobra verni.
Márta finoman kezet nyújtott az anyósának, aki azonban mozdulatlanul állt, mosolya merev, mint egy porcelánmaszk.
– Váratlan fordulat – mondta végül Larisza. – Hogyan ismerkedtetek meg?
– Egy virágboltban – válaszolta Márta egyszerűen. – Én adtam el neki a csokrot.
Néhány vendég elnevette magát, mások köhintéssel próbálták leplezni a zavarukat.
Később Larisza félrevonta a fiát.
– Megőrültél? – suttogta. – Ez most komoly? Egy… takarítónőt hoztál a születésnapomra?
– Anyu, ő az, akit választottam – válaszolta Dániel higgadtan. – Több benne a méltóság, mint a fél társaságban együttvéve.
– Ne beszélj így velem! – remegett a hangja. – Nem fogod nevetségessé tenni a családot!
– Ideje kimondani az igazat – felelte Dániel. – Nem akarok olyan életet, amit te diktálsz.
Márta csendesen ült, és pont ez tette őt különlegessé. Természetes volt, nem játszott senkinek.
– És mivel foglalkozik, kedves Márta? – kérdezte az egyik nagynéni álnok mosollyal.
– Virágboltban takarítok – válaszolta őszintén. – Szeretem, ha körülöttem rend van.
A terem hirtelen elcsendesedett, majd halk nevetés tört fel a sarokból.
Ekkor nyílt ki az ajtó, és egy idős, elegáns férfi lépett be.
– Larisza! Boldog születésnapot! – köszönt nevetve. – Remélem, nem késtem el.
– Várj, Varga úr! – szólt Dániel. – Ő Márta, a feleségem.
A férfi megtorpant, tekintete Mártára szegeződött.
– Márta? – suttogta. – Istenem… ismerem ezt a nevet.
Kiderült, hogy Márta az árvaházban nőtt fel, amelyet Varga úr évekkel ezelőtt támogatott. Ő volt a kislány, akit mindig is keresett – világos szemű, virágokat rajzoló, különleges gyermek.
A levegő megfagyott, Márta szeme könnyes lett.
– Én voltam az – suttogta.
Varga úr gyengéden átölelte Mártát, és a vendégek döbbenten figyelték a pillanatot. A lány, akit lenéztek, a férfi rokona, és egy váratlan örökség vár rá.
Larisza szótlanul ült. Az a lány, aki egyszerűen árulta a virágot, most a család szívévé vált.
A vacsora végén Larisza csendesen odalépett fiához:
– Tévedtem – mondta. – Nem azért, mert kiderült, ki ő. Hanem mert nem láttam benne az embert.
Később a kertben Dániel odafordult Mártához:
– Most vége a szerepjátéknak. Én nem akarom, hogy ez csak színjáték legyen.
– Biztos vagy benne? – mosolygott a lány. – Nem a te világodból valók vagyunk.
– Én pedig elegem kaptam a hazugságok világából – válaszolta Dániel.
Ahogy leléptek a villa kocsifeljáróján, a csillagok ragyogtak felettük. Larisza csendesen nézte őket – a fia először választotta a szívét. A lány, aki valaha virágot árult, a család új lelke lett.
És attól a naptól kezdve a Kravcsenko-villában mindig friss virágillat lengte be a levegőt.